Szárnyalunk!

A mai fogásunk egy Lengyelország szerte nagy népszerűségnek örvendő szárnyasból, a kacsából készül, némi almával megspékelve. Vasárnapi ebédnek kiváló fogás az egész család számára! Következzen a Kaczka pieczona z jabłkami.

PC251748.JPG

Az almával sütött kacsa egy könnyen elkészíthető, finom fogás, melyet kicsik és nagyok egyaránt szívesen fogyasztanak egy családi ebéd alkalmával. Érdekesség, hogy a lengyel konyhának is megvan a maga fekete levese, és ezt itt a szó legszigorúbb -spártai- értelmében vegyük. Történik ugyanis, hogy a frissiben levágott kacsának a vérét felfogják, és egy teljesen egyedi levest, az úgy nevezett czarnina-t készítik belőle, erre még a közeljövőben kitérünk majd. Most azonban lássunk neki a sütésnek.

Kaczka pieczona z jabłkami - Almával sütött kacsa

Hozzávalók:

- egy nagyjából 2 kilós egész kacsa

- 6 nagy alma, kimagozva, ebből 3 meghámozva és felkockázva, 3 pedig cikkekre vágva

- 2 evőkanál friss, apróra vágott majoránna

- 3 gerezd zúzott fokhagyma

- só, bors

- 1 kg krumpli (kis méretű burgonyából), félbe vagy negyedekbe vágva, nem kell hámozni

- 1 evőkanál köménymag

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 240 fokra. A konyhakész kacsát mossuk meg, majd miután megszáradt, a hasüreget töltsük meg a kockázott almával, a kacsa bőrét alaposan dörzsöljük be a majoránnával, a fokhagymával, a sóval és a borssal. 45 percig hagyjuk állni, hadd érjenek össze a dolgok.

Ezután tegyük a kacsát egy tepsibe (ha van kacsasütő otthon, akkor abba), és öntsünk mellé egy pohár vizet (ne a madárra, mert akkor lemossuk a pácot!).

10 percig süssük fedetlenül, majd vegyük le a hőfokot 160 fokra, és süssük 2 órán keresztül. Minden fél órában vegyük ki, egy hurkapálcával bökjük meg, hogy kiengedje a hússzaftot, majd egy kanál vagy egy ecset segítségével a tepsi alján összegyűlő pecsenyelével öntözzük/kenjük meg az egész szárnyast.

Amikor már csak egy óránk van a kacsa elkészültéig, tegyük mellé a felezett/negyedelt krumplit, és szórjuk meg köménymaggal, amik így nagyon finoman meg fognak sülni a tepsi alján felgyűlő kacsazsírban. Fél óra után forgassuk meg a krumplit, adjuk hozzá a cikkekre vágott almát, és hintsük meg egy kis köménymaggal - ha szeretjük az ízét.

Az idő leteltével a kacsának teljesen meg kell sülnie, könnyűszerrel szétszerelhető lesz alkatrészekre tálalásnál.

Jó étvágyat hozzá, Smacznego!