Közeledik az Újév

Remélem mindenkinek sikerült kihevernie a Karácsony okozta plusz kilókat, és új (lengyel) finomságokra éhesen vághatunk bele a szilveszteri készülődésbe. A következő két napban először (ma) sorba vesszük röviden, milyen ételeket szokás fogyasztani -a másnap- az Újév előestéjén, majd (holnap) közelebbről is megvizsgáljuk a lengyelek nemzeti ételének tartott bigos-t. Tovább után lássuk a medvét.

16936919_5f53a1ff7b48f67e5904d19a2a0c83ef_m.jpg

Szilveszterkor -ahogyan itthon is- az ételek kiválasztásánál is fontos szerepet kap a szerencse, már hosszú-hosszú ideje. Ezen a napon Lengyelországban igen közkedvelt étel a hal (természetesen a hering), mivel a sok pikkelytől sok pénzt remélnek a következő évre. A legtöbb háztartásban megtalálható ez az étel, éjfélkor szokták fogyasztani.

Értékelés (5-ös skálán):

Beszerezhetőség: 4 (bármelyik hipermarketben megtalálható)

Íz: 3 (nem vagyok nagy halas)

Szerencsehozó képesség: 4 (nem véletlenül nevezik a pikkelyt halpénznek, csak kérdés, melyik boltban fogadják el mint valutát) 

Szintén szerencsét tulajdonítanak a savanyított káposztának (nevében ugyanaz, de nem összekeverendő a magyar savanyú káposztával, a savanyítási eljárás ugyanis teljesen más). A szilveszteri rituáléba minden bizonnyal azzal lopta be magát, hogy késő ősszel szüretelhető, savanyítással nagyon könnyen eltehető a karácsonyi-szilveszteri időszakra. Szerencsehozó képességét a szálak hosszának tulajdonítják: ha valakinek a tányérjába egy szép hosszú káposztaszál kerül, minden bizonnyal hosszú élet elé néz.

Értékelés (5-ös skálán):

Beszerezhetőség: 4 (piacokon ajánlott körülnézni, a bolti nem az igazi, de a házilag készítettet egyik sem közelíti)

Íz: 5

Szerencsehozó képesség: 2 (megfelelő rágás hiányában a hosszú káposztaszál a hosszú élet ígéretével ellentétesen működhet, csak óvatosan!)

A mákot Szilveszterkor majdnem minden lengyel konyhában megtalálhatjuk. Szintén a szerencséhez van köze, sok apró mákszem, sok pénzt jelent a jövőre nézve.

Értékelés (5-ös skálán):

Beszerezhetőség: 5 (minden nagyobb boltban kapható)

Íz: 4 (egy jó makowiec-ben isteni finom!)

Szerencsehozó képesség: 5 (az EU-nak nem jön be, különben a mákszem-pénz párhuzam logikusnak tűnik!)

A hüvelyesek, leginkább a lencse szintén a gazdagság ígéretével kecsegtet az Újévre, így aztán erősen ajánlott sokat fogyasztani belőle. Emellett persze finom is.

Értékelés (5-ös skálán):

Beszerezhetőség: 5 (majdnem minden boltban)

Íz: 5

Szerencsehozó képesség: 2 (évek óta próbálkozom vele, de még mindig várok az áttörésre)

Végezetül következzék a disznóhús. A legkevésbé se a szárnyas aranyos szerencsemalacra gondoljunk azonban! Sokkal inkább a 400 kilós lusta, dagadt kocára egy kifejlett felnőtt példányra, ugyanis a magas zsírtartalommal bíró állattól "zsíros" bevételt és gazdagságot remélnek az emberek. Nesze neked koleszterin.... Elkészítési formái közül közkedvelt a roston sült sertés, illetve a szűzpecsenye különböző változatai, valamint a sertésből készült egyéb ételfélék, így például a kolbász (kiełbasa), és a virsli (parówki).

Értékelés (5-ös skálán):

Beszerezhetőség: 5+ (bárhol, bármikor beszerezhető)

Íz: 5

Szerencsehozó képesség: 4 (kisebb-nagyobb sikereket elkönyvelhet, de az igazi nagy durranás még várat magára)

Ennyit mára, holnap érkezem a bigos-szal. Az újévben várom az értékeléseket kinek merre és mennyire billen az az 5-ös skála!