Vadat, mi jó falat!

Mivel a mai nap folyamán egy kedves lengyel ismerősöm meglepett egy szakácskönyvvel -itt is köszönöm!-, egy kis időre félreteszem az agyamat szépen lassan leamortizáló, Nagykanizsa történetéről írt remekművemet beadandómat, és lazításképpen ebből a könyvből hozok nektek egy receptet. Méghozzá vadhúsból.

001_1.jpg

(Kép: Ewa Aszkiewicz - Książka kucharska, polskie przepisy)

Kezdjük pár érdekes adattal. Lengyelország területének közel 30%-át borítják erdők, ami megközelítőleg 90 ezer négyzetkilométert jelent, ez a hetedik legnagyobb ilyen mutató Európában. Itt található -többek között- a białowieżai-erdő (Puszcza Białowieska), amely Európa utolsó őserdeje, és ahol a Żubrówka névadója, az európai bölény (żubr europejski), kontinensünk legnagyobb szárazföldi állata él. Az erdők mindig nagy jelentőséggel bírtak Lengyelországban, kincseik a királyok asztalának is rendszeres szereplői voltak. Köztük mai ínyencségünk is, ami bár nem a bölény, de azért nagyon menő. Cuki, pöttyös, és nagyon finom. Helló, Bambi!

Őzrolád régi lengyel módra - Zraziki z sarny po staropolsku

Hozzávalók:
- 70 dkg őzhús, kisebb szeletekre vágva
- 15 dkg szalonna, felkockázva
- zsemle, előzetesen tejbe áztatva
- 1 tojás
- olaj a sütéshez
- 2 dl tejszín
- só, bors, borókabogyó

Elkészítés:

A húst kétszer pörgessük meg egy aprítógépben -rutinosabbak egy éles késsel is durvára szecskázhatják. A végeredményhez adjuk hozzá az áztatott zsemlét, üssük bele a tojást, sózzuk, fűszerezzük, és gyúrjunk belőle egy olyan állagú masszát, amilyen a töltött káposzta tölteléke.
Ebből formázzunk 6-7 centi hosszú, 2-3 centi átmérőjű hengereket, amennyi kijön, majd tegyünk fel olajat egy serpenyőben. Mikor kellőképpen forró, helyezzük bele a roládokat, és minden oldalon kérgezzük meg őket. Ezután vegyük kicsire a lángot, és 10-15 perc alatt -nem gyorsabban!-, időnként megforgatva süssük készre. Vegyük ki őket egy tálra és fedjük le, hogy tartsák a hőt.
A borókabogyót törjük össze. Ezt a legegyszerűbb úgy kivitelezni, ha becsavarjuk egy konyharuhába, és néhányszor rávágunk egy klopfolóval. Az olajba, amiben a hús sült, dobjuk bele a felkockázott szalonnát. Mikor a szalonna üvegesedni kezd, adjuk hozzá a tejszínt, majd a borókabogyót is. Folyamatos kevergetés mellett kis lángon főzzük készre.

Tálalásnál a tejszínes pecsenyelével öntsük nyakon a roládokat, köretnek burgonyapürét, grillezett zöldséget, vagy sziléziai galuskát adjunk.

Jó étvágyat hozzá! Smacznego!

Az ételhez az alapanyagokat Jimbo és Ned szolgáltatta.

screenie_southpark_206.jpg